árvácskák

A boldogság 10+1 “parancsolata”, avagy mikor vagyunk érzelmileg stabilak?

Saját példámból kiindulva, a szüleim boldogtalanságát végignézve határoztam el egészen fiatalon, hogy én másképp szeretném csinálni, más szemszögből akarom látni a világot, jobban fogom érezni magam, mint ők. Persze ez nem ment olyan egyszerűen, mint ahogy azt elképzeltem. A kezdetekben átestem az érem másik oldalára, lázadással és nemtörődömséggel jelezve, hogy más úton is lehet élni, ám a gyerekeim által és pár évvel ezelőtt egy 12 éves kapcsolatból kilépve döbbentem rá, hogy valami mégsem jó. Ekkor indultam el egy tisztább és nyugodtabb önismereti úton az igazi változás felé, mert tudtam, hogy képes vagyok egy boldogabb, kiegyensúlyozottabb életre.

Sonja Lyubomirsky, a pozitív pszichológia irányzatának képviselője kutatásai szerint 50%-ban a genetikánk határozza meg, hogy mennyire érezzük magunkat boldognak, 10%-ban az életkörülményeink és 40%-ban a hozzáállásunk. Tehát sokkal inkább a belső tényezőkön múlik, sőt gyakran tudatos választás kérdése: ugyanazt a helyzetet, életeseményt sokféle módon lehet megélni.

A boldogság 10+1 “parancsolata”:

  1. A boldogság nem önzés, hanem energia, amivel nem csak önmagunk, de a környezetünkben élők élete is jobbá tehető
  2. A boldog ember nem tartja meg magának boldogságát, hanem kisugározza
  3. Kreativitása szárnyakat kap, erősödik az immunrendszere, ezért egészségesebb, emberi kapcsolatai jobbak, mélyebbek, törődik másokkal, termékenyebb a munkában
  4. A boldog ember elégedett azzal, amije van, nem igyekszik mások rovására még többhöz jutni
  5. A boldogság gyengíti a rossz érzéseket: irigységet, féltékenységet, mindazt, amivel mások életét keserítjük
  6. A boldog ember ki tudja mutatni háláját mások felé
  7. Megtanulja kezelni a feszültségeket és a nehézsségeket
  8. Gyakorolja a jelen megélését
  9. Elköteleződik céljai mellett
  10. “Tornáztatja” testét és lelkét is
  11. A boldog ember mer segítséget kérni, és önsegítő utakat keresni

Szemléletmódunk, beállítódásunk, gondolkodásunk és ennek megfelelő elvárásaink döntő módon határozzák meg életünk minőségét, egészségünket, küzdőképességünket, lelki erőnket, testi erőnlétünket.

A tragédiák, nehézségek, szomorúság, csalódás ugyanúgy részese az életünknek, mint a boldogság. Az azonban, hogy mit kezdünk ezekkel, hogyan éljük meg – rajtunk is múlik. A boldogtalanság nem szükségképpen rossz: egy mélység megjárása után tudatosabban élhetjük át az élet szépségeit.

A pozitív pszichológia szerint a stresszel, a nehézségekkel való megküzdés fejleszti a személyiségünket.

Ha nehezen tudsz megbirkózni az eléd tornyosuló akadályokkal, bátran merj segítséget kérni, hisz nem vagy egyedül.

További részletekért kattints ide.

Róla Novák Emese

Novák Emese life - és nyelvi coach